Chicago Bulls 2004. 05. 12.

Kezdetek A Bulls 1966-ban kezdett „hajózni” az NBA, valamint Chicago vizein. Az első négy idényben célja a pozitív győzelmi mutató elérése volt, majd az azt követő öt szezon egy kiugró eredmény utáni csalfa reménykedéssel telt. A Bulls először az 1970/71-es idényben került az NBA elitjébe, amikor a fiatal edző, Dick Motta vezetésével 53-31-es mutatót ért el, és a Közép-nyugati csoport második helyén végzett. A pontszerzésben élen járó Chet Walker és Bob Love erőcsatárokkal, az irányító Norm Van Lierrel és a védekezést vezérlő Jerry Sloannal a Bulls négy szezonon keresztül több mint 50 meccset nyert, és megszerezték első győzelmüket a Közép-nyugati csoportban is. Azonban a rájátszásban négyszer már az első körben kiestek, további két alkalommal a Nyugati főcsoport döntőjében maradtak alul. Az 1975-ös főcsoportdöntőt követően, amelyben a Chicago drámai, hétmeccses küzdelemben szenvedett vereséget a Golden State-től, a „bikák” a középmezőnybe süllyedtek. A következő kilenc szezon csak két rájátszásbeli szereplést, valamint 1984-ben egy előkelő draftjogot hozott. Jordan-korszak Ez viszont új időszámítást kezdetét jelentette a Chicago-szurkolók számára, hiszen a draft harmadik választottjaként Michael Jordan került a csapathoz. Ettől kezdve az addigi kilátástalanság bizakodássá változott. Jordan egy olyan várost tudott izgalomba hozni, amelyben eddig nemigen volt népszerű a profi kosárlabda. MJ első évei káprázatosak voltak. 1986/87-ben szerezte meg először a gólkirályi címet, amelyet egymás után hét követett. 1987/88-ban már az alapszakasz legértékesebb játékosa volt. Egyedül azonban minden igyekezete ellenére sem tudta a rájátszásban sikerre vezetni a „bikák”-at – pedig egész Chicago erre vágyott. A segítség 1987-ben érkezett, amikor a Bulls ugyanazon a napon megszerezte Scottie Pippent és Horace Grantet, a két kitűnő adottságú csatárt. A három kiválóság első együtt töltött évében a Bulls 50 meccset nyert, és második lett a Középső csoportban. Három évvel később, immár Phil Jackson edzősége idején, a „bikák” 61 meccset nyertek az alapszakaszban, keresztülsöpörtek a Keleti főcsoporton, a döntőben pedig öt meccsen simán kiütötték a Lakerst. 1992-ben megismételték sikerüket, majd 1993-ban ők lettek az NBA történetének harmadik csapata, amely egymást követően háromszor is bajnoki címet szerzett. Jordan azonban az 1993-as idény végén bejelentette visszavonulását, és megkezdte baseball-pályafutását. Távozása után bekövetkezett a várható visszaesés. A Bulls a középcsapatok közé süllyedt, amikor 1995-ben az alapszakasz utolsó 17 mérkőzésére MJ visszatért. Ám személye sem volt elég a sikerhez, a „bikák” a rájátszás második körében kiestek, de a Jordan-Pippen páros újbóli egymásra találása és a liga legjobb lepattanózójának, Dennis Rodmannek a megszerzése megalapozta a példátlanul eredményes 1995/96-os idényt. Az új Chicago Bulls meg sem állt a rekordot jelentő 72 győzelemig, megszerezve negyedik aranygyűrűjét. Egy évvel később 69-13-as alapszakasz-mutatóval (második legjobb a liga történetében) és 19-ből 15 győzelemmel a rájátszásban, ötödször lett bajnok az évtizedben. Az 1997/98-as idényben már sejteni lehetett, hogy gyökeres változások történnek a szezon után. Pippen a liga leginkább alulfizetett játékosa volt és az ebből adódó állandó konfliktusa Jerry Krause-val, valamint Jordan és Phil Jackson visszavonulási szándéka véget vetni látszott a 90-es évek dinasztiájának. A Bulls ennek ellenére hat idegtépő mérkőzésen legyőzte a Utah Jazz csapatát és megszerezte történetének hatodik bajnoki címét. Az idény végeztével a Chicago szétesett. A „főbika” és az edző nyugdíjba vonult, míg Pippen és Rodman eligazolt. Ezzel lezárult egy évtizedes sikertörténet…