Los Angeles Lakers 2005. 04. 3.

Dinasztia Minneapolisban Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy csodálatos Lakers. A szurkolók mégsem Los Angeles felhõkarcolói közül elõmerészkedve keresték kedvenceiket, hanem a fagyos Minneapolisban. (Nevük is innen, a helyi tavakon cirkáló hajóktól származik.) A csapat 1947-ben alakult, és az elsõ NBA dinasztia megszületésében nagy szerepet játszott a szerencse is. 1946-ban fejezte be egyetemi pályafutását a DePaul kiváló centere, George Mikan. Úgy döntött, szülõvárosa kosáregyesületében a Chicago Stags-ben kezdi meg profi éveit. Bár egy szerzõdési vita miatt 5 hónappal elhúzódott a bemutatkozása, mégis bajnoki címhez vezette az NBL-ben (National Basketball League- az NBA/ akkori nevén BAA vetélytárs ligája) szereplõ csapatát. Látva az óriás nagyszerû teljesítményét, a liga tulajdonosa megpróbált egy új ligát szervezni Mikan körül, de tervei csõdöt mondtak, és a Stags játékosait kisorsolták az NBL megmaradt csapatai között. Mikant a Lakers kapta. Már birtokukban volt a kiváló bedobó, Jim Pollard, aki kosarait fõleg középtávolról szerezte, valamint a kor egyik jó irányítója, Herm Schaefer. Az edzõi székben a Minnesota egyetemérõl érkezett géniusz, John Kundla ült. Az impozáns trió Mikan vezérletével átsöpört mindenkin, majd a döntõben 5 mérkõzésen gyõzedelmeskedett az erõs Rochester Royals felett. A következõ évben négy remek csapattal egyetemben, átléptek a BAA ligába. Big George itt is ellenállhatatlan volt, a Rochester fejet hajtott az elõdöntõben, még a fiatal Arnold "Red" Auerbach minden fortélya sem volt elegendõ ahhoz, hogy megállítsa a Lakerst. 1949-ben végleg összeomlott az NBL, a maradvány egyesületek beolvadtak a BAA-ba, megalakult az NBA. A Minneapolis felveszi a kesztyût, érkezik az újonc Vern Mikkelsen, a sziklakemény erõcsatár, továbbá Slater Martin, egy igazi csapatjátékos, valamint a jó dobóhátvéd, Bob Harrison. A Lakers nagy csatában szerzi meg a divízió elsõséget a Royals-tól. Majd átszáguld a play-off korai szakaszában elékerülõ erõtlen kihívókon. Elérkezett a finálé, az ellenfél az örök harcos Syracuse Nationals, vezére az elszánt gólgép, Dolph Schayes. Hõsies küzdelemben a Lakers diadalmaskodik a Nats otthonában Harrison félpályás kosarával, majd a Syracuse egy "füstös" meccsen (minden nézõ cigarettázott, alig lehetett látni a pályán) egyenlít. Két Minneapolis-gyõzelem után az ötödik mérkõzésen megállítják Pollardot, Mikan nem sokat tehet, vereség a taviemberek jutalma. A hatodik összecsapáson a remek hátvéd Seymoure ismét kikapcsolta Jimet, ám a gyõzhetetlen center foghatatlan volt, megszületik az elsõ NBA-bajnok. Elképzelhetetlen volt a dominanciájuk, mert nem csak George szórta a kosarakat, hanem az acélkeményen védekezõ. Mikkelsen is veszélyes volt a palánk alatt, Jim Pollard pedig a palánk alá tört be, és dobott, passzolt tetszés szerint. Slater és Harrison irányították a forgalmat, Kundla edzõ pedig igazi diadalmas generális volt. Ráadásul a Lakers pályája vagy 30 centiméterrel keskenyebb volt, ezáltal a csatársor méginkább tört-zúzott. 1951-ben, az alapszakaszban ismét uralkodott a minneapolisi alakulat, ám a nyugati döntõben Mikan megsérült, és a Royals megszökött egy 3-1-es gyõzelemmel 1952-ben bosszúra éhesen tér vissza George csapata. Az NBA vezetõség megpróbálta a nagy középjátékos uralmát azzal csökkenteni, hogy meghosszabbította a szigorított területet 3,85m-re, nem ért el sokat. A rájátszásban visszavágtak a Rochesternek, a döntõben ellenfelük a New York Knickerbockers. A "Nagy Alma" gárdájában Harry Galatin és Nate "Sweetwater" Clifton adták a keménységet, Max Zaflovsky dobta a gólokat, Richard "Tricky Dick" McGuire pedig az irányításról gondoskodott. A Lakers megküzdött a kemény védelemmel felálló és harcos Knicks-sel, túlélte Pollard sérülését, és ismét bajnok lett. A következõ évben folytatódott a Kundla-csapat nyomasztó fölénye, a nagydöntõben a már feltérképezett Knickerbockers nem jelentett veszedelmet. 1954-re George Mikan darabokra esett a védõi folyamatos ütlegei alatt, Pollard is öregedett. Friss erõ ütötte fel a fejét a csapatban a sokoldalú erõcsatár/center Clyde Lovelette személyében, aki remekül helyettesítette a sérülésekkel bajlódó nagyembert. A rájátszásban egy kivételes eset történt meg, a résztvevõk további csoportmeccseken vettek részt a 9 csapatosra csökkent ligában, végül a Lakers és a Syracuse vette az akadályokat legyõzvén a Rochestert és a New Yorkot. A Nats ezer sebbõl vérzett (sérült volt Schayes, Earl Lloyd és három fontos cserejátékos), ám szokás szerint nem adta fel. Keményen védekeztek, még Mikan dominanciája volt elegendõ, a 6. meccsen a Lakers kikapott Minnesotában, ami a rájátszásban addig nem fordult elõ. De az NBA akkori urai visszavágtak, és Pollard vezetésével még egy utolsó gyõzelemre futotta. George Mikan a szezon után visszavonult, a vezérség Lovelette kezébe került, a Lakersben új korszak kezdõdött.